Gyereknap: A 3 legjobb program

2018-05-26

Gyereknap alkalmából szeretnénk, ha a gyerkőcöknek felhőtlen örömben lenne részük. A jeles alkalomból Budapesten sok ingyenes, érdekes programot szerveznek, ezekből választottuk ki a két legérdekesebbet. Ezen kívül egy plusz ötletet is megosztunk veletek – mi legyen, ha nem tudtok, vagy nem akartok kimozdulni otthonról?

3. Ha imád mindent, ami gurul

Ha a gyerkőc oda van a járművekért, Budapesten több lehetőség közül is válogathatunk. A Vasúttörténeti Park gyereknapján a kicsik kipróbálhatják a lóvasutat, a sínautót, de utazhatnak a kerti vasúton, vagy vezethetnek elektromos kishajót is. Ezen kívül ugrálóvár, trambulin és labdafürdő várja az izgő-mozgókat. A Kelenföldi kocsiszín gyereknapja alkalmából a látogatók alul- és felülnézetből is szemügyre vehetik a villamosokat, valamint a nosztalgiavillamossal és mérővillamossal is találkozhatnak. A kalandvágyók még egy vezetőfülkébe is beülhetnek, és kezelhetik a műszerfalat is. Ezen kívül pedig lufihajtogatással, makettekkel, színezőkkel és homokozóval várják a látogatókat.

2. Gyereknap otthon?

Megeshet, hogy nem tudunk, vagy nem akarunk elmenni otthonról, viszont szeretnénk, ha a kicsik így is élveznék a gyereknapot. Építsünk a kertben akadálypáját létrából, hullahopp karikákból, vödrökből, vagy bármiből, ami kéznél van. Így aztán akár órákra is lefoglalhatjuk a gyerkőcöket (mi pedig szusszanhatunk egyet végre). Kiegészíthetjük a versenyt zsákban futással, vagy kötélhúzással. Persze gondoskodjunk egy kis nasiról, üdítőről, na meg egy kis fagyiról is, hogy teljes legyen az öröm. Ha jól kifárasztották magukat a gyerekek, koronázzuk meg az estét egy közös társasjátékozással. Bármi is legyen az otthoni program, hagyjuk, hogy élvezzék a gyereklétet, és örüljünk, hogy együtt lehet a család. Mi innen lestünk ötleteket: http://www.listotic.com/32-best-diy-backyard-games/

1. Ha változatos programokat szeretnétek

Változatosság szempontjából idén is a Városligeti Gyereknap ígérkezik a legjobbnak. Nem csak hagyományos táncos és zenés bemutatók lesznek ugyanis: lovasterápia bemutatóval, kalandparkkal, fejtörőkkel és mesekirakóval várják a látogatókat. A programkínálatban különleges, hogy a klasszikus programok mellett ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatok is lesznek, valamint a biztonságos internethasználatot ismertető sátor is. Ha mindez nem lenne elég, a gyerkőcök megismerkedhetnek más országok hagyományaival, zenéivel és ételeivel is.

Boldog gyereknapot mindenkinek!

Szólj hozzá!